Sokat hallunk mostanában az amerikai elnökválasztásról, annak kapcsán pedig Donald Trumpról.
De ki is ez az ember, akinek legújabban radikális megjegyzéseitől és rasszista beszólásaitól hangos a tengerentúli sajtó?
Kiváltságos gyeremekkor
Donald John Trump 1946-ban született a new yorki-i Queens-ben, negyedikként érkezett Frederick C. és Mary McLeod Trump öt gyermeke közé. Édesapja építész és ingatlanfejlesztő volt, aki középárfekvésű apartmanok építésére és üzemeltetésére specializálódott Queens-ben, Staten Island-en és Brooklynban.
Donald (hivatalos önéletrajza szerint) kissé erőszakos, de jóeszű gyerek volt, ezért szülei 13 éves korában katonai bentlakásos iskolába küldték, remélve, hogy fölös energiáinak levezetésére a legjobb módszert találják meg. Trump az akadémián jól teljesített társadalmi és tudományos téren is, sztársportoló és a diákok vezetője lett, 1964-ben érettségizett.
Nyaranta Trump az apja építkezésein dolgozott. A Fordham egyetemen kezdett, aztán átment a Pennsylvania egyetem Wharton pénzügyi szakára, itt diplomázott 1968-ban közgazdászként.
Úgy tűnt, hogy édesapja hatására ő is az ingatlanfejlesztésben látja jövőjét, de a fiatalember személyes céljai ennél sokkal nagyratörőbbek voltak. Diploma után csatlakozott a családi vállalkozáshoz, a Trump Organization-höz. 1971-ben Manhattan-be költöztette székhelyét, ahol bizalmas viszonyt alakított ki számos befolyásos emberrel. A városban elért gazdasági lehetőségeit kihasználva olyan hatalmas építkezési projektekbe bonyolódott, amik már a nagy profit lehetőségét hordozták, látványos építészeti megoldásokkal a nagyközönség elismerését is elnyerte.
Egy birodalom építése
Mikor a pennsylvania-i központi vasút csődbe ment, Trump elővételi joghoz jutott a Manhattan nyugati oldalán lévő vasúti területekkel kapcsolatban. Mikor az apartmanjainak építési tervét visszautasították a szegényes gazdasági környezet miatt, Trump úgy reklámozta azt, mint a környék új központját, ezért a város vezetősége 1978-ban két másik mellet az ő tervét is kiválasztotta. Ajánlatát, hogy a központ a családjáról kapja nevét, végül elvetették az építési tervekkel együtt.
1974-ben hozzájutott a Commodore nevű hotelhez, ami ugyan veszteséges volt, de a főpályaudvar mellett, frekventált helyen feküdt. A következő évben társult a Hyatt Hotel Rt.-vel, amelynek még nem volt a belvárosban szállodája. Trump bonyolult tervek alapján felújíttatta, Grand Hyatt lett az új neve, és óriási sikert ért el vele, ami városszerte ismert és vitatott személlyé tette.
1977-ben feleségül vette Ivana Zelnickova Winklmayr-t, a new york-i modellt, aki az 1968-as olimpia sí-válogatottjának volt tagja.
A pár első gyermekének, Donald Trump Jr.-nak születése után (akit másik kettő követett) Ivana Trump a Trump Organization alelnöke lett és nagy szerepet játszott a Commodore felújítási munkáinak felügyeletében.
Atlantic City
Később, mikor az éppen felújítás alatt volt, begyűjtötte a világ legnagyobb kaszinóját, a Taj Mahal-t, szintén Atlantic City-ben, ez 1990-ben nyílt meg.
Vissza New York City-be. Trump megvásárolt egy óriási apartmanházat és a Barbizon-Plaza Hotelt, ami a Central Parkra nézett, azzal a tervvel, hogy egy óriási társasház-tornyot épít a helyére. Az apartmanház bérlői viszont, akik városi nyugdíjvédelmi program és ellenőrzés alatt álltak, harcoltak a terv ellen és nyertek. Trump ezután renoválta a Barbizon-t, és ez is új nevet kapott: Trup Parc.
1985-ben 76 hold területet vásárolt Manhattan West Side részén 88 millió dollárért azzal a tervvel, hogy egy Television City nevű komplexumot épít, ami egy tucat felhőkarcolóból, sétálóutcából és folyómenti parkból áll. A hatalmas fejlesztés a világ legmagasabb épületébe helyezte volna a film- és műsorgyártást, de a közösség ellenzése és a hosszú engedélyeztetés miatt késett a kivitelezés.
1988-ban megvásárolta a Plaza Hotel-t 407 millió dollárért, és 50 milliót ráköltve felesége, Ivana felügyelete alatt renováltatta.
A hanyatlás
1990-ban az ingatlanpiac hanyatlani kezdett, Trump birodalmának bevételei csökkentek: súlyozott vagyonának becsült értéke 1,7 milliárdról 500 millióra csökkent. A Trump Organization-nek hatalmas hitelre volt szüksége, hogy megmeneküljön az összeomlástól, fenyegető közelségbe került a csőd. Megfigyelők szerint Trump esete élő példája volt a ’80-as évek üzleti, gazdasági és szociális hanyatlásának.
Trump visszavonult, vagyona nagyjából 20 millárd dollárra volt tehető 1997-ben. Személyét azonban addigra beárnyékolta különc viselkedése és válása feleségétől, Ivana-tól. De Trump ismét megnősült, Marla Maples-t, egy kezdő színésznőt vezetett oltár elé. A párnak házasságkötésük előtt két hónappal lánya született. Későbbi válásuk óriási publicitást kapott, a procedúra 1997-től 1999 júliusáig tartott.
1999. október 7.-én Trump bejelentette egy bizottság felállítását, amely feltárta volna, hogy érdemes-e elindulnia a 2000-es választásokon a Reform párt színeiben, de kihátrált a pártban lévő feszültségek miatt.
A fellebbviteli bíróság 2000. augusztus 3.-án kimondta, hogy Trump-nak jogában áll befejezni egy 260 méter magas társasházat a new york-i East Side-on. Aztán a Koalíció a Felelős Fejlesztésért nevű társaság beperelte a várost, amiért megsértette törvényeit és engedélyt adott egy akkora felhőkarcoló felépítésére, ami minden más épületet fölé magasodik környéken.
Azóta a kérdéses szabályokat módosították, hogy elkerüljék az ehhez hasonló projekt megvalósítását, de Trump ellenfeleinek legnagyobb bánatára az építkezés folytatódott.
forrás: Enciclopedia of World Biography









Kommentek